Keresés

Akciós termékeink

A Multiwebshop egy
Megbízható Webáruház!

 

Látogassa meg a Multiwebshop.hu webüzletet a ShopManian
Awstudio

Szeretet       Nyomtató barát verzió      Küldés

2017-10-09 09:36:44


A legfontosabbnak érzem most azzal kezdeni, amit már megszámolhatatlanul leírtam. A szeretet sosem függvények kérdése. A szeretet nem azon múlik, hogy milyen körülmények vesznek minket körül, a szeretet mértéke, mindig saját lényünk kérdése. 


Ha önmagunkat nézzük, és jelen esetben mindig ezt kell néznünk, nem számít, hogy a másik milyen, hogy mások milyenek, a szeretet mértéke, tulajdonképpen az, hogy a szeretetteljesség mennyire marad meg bennünk másokkal szemben (még akkor is, ha ők nem is azok), csak rajtunk múlik. Nem véletlen, hogy folyamatos figyelmet kell ennek szentelnünk és törekednünk mélyítésére.


Ahogy azt már tudjuk, a gondolatoknak az őket tápláló érzetek révén energiája van, így a szeretetnek is. Ez egy meglehetősen sajátos energia, ha tiszta, akkor nagyon magas rezgéssel bír. Sajátosságát az adja, hogy sosem árt és sosem erősít semmilyen negatívot, hiszen ezzel mind ellentétes. 


Energiáról, energiákról van szó, amit írni fogok, ebből a szempontból már tiszta fizika lesz, viszont amit olvasunk akkor is érthetővé válik, ha fizikából nem voltunk kiválóak. Nagyon jól tudjuk, hogy a pozitív sosem erősíti a negatívot, hanem ellenkezőleg, azt gyengíti vagy adott esetben ki is oltja. 


Éppen ezért, ha olyan személyekre gondolunk haraggal, gyűlölettel, félelemmel, de sorolhatnám tovább a negatív érzeteket, akikben egyébként is erős az, akkor azokban csak a negatívot erősítenénk. Viszont abban az esetben, ha szeretettel gondolunk bárkire, akkor azzal pontosan azt az ellenkező negatív hajtó energiákat gyengítjük. Teljesen mindegy, hogy kire gondolunk, szerettünkre, munkatársunkra vagy éppen egy velünk nem szimpatizáló ismeretlenre, esetleg országot vezető személyekre, a szeretet tenni fogja a dolgát. 


Mindenképpen hozzá kell tenni, hogy nem mindegy a szeretet tisztasága, nem mindegy, hogy csupán egyetlen velünk kapcsolatban álló személyről van-e szó vagy egy közéletbeli személyiségről. Utóbbi esetében az emberek gondolatai, amiket feléjük küldenek külön-külön gondolati energiákat, külön-külön fizikai egységeket képeznek, de összességében fel is erősödnek. Ilyen esetben ez az összenergia fogja tenni a dolgát. Ha egyetlen emberre, akinek gondolatait meglehetősen erős, önös érdekekkel teli negatív energia hajt, és rá milliók gondolnak szeretettel, és csak is így, akkor bizony az őt most még hajtó negatív erő gyengülni fog. 


Egyszerűbb az eset akkor, ha valamelyik családtagunkról van szó, akivel nézetkülönbségünk volt, és ezt nem tudtuk feloldani. Amennyiben rá érdekek nélkül tiszta szeretettel gondolunk, csupán azért, mert valóban nagyon szeretjük őt, akkor  a felénk belőle irányuló negatív érzetek enyhülni fognak irányunkba, megfelelő energia esetén idővel azok meg is szűnnek, a kapcsolat könnyedén helyreállítható lesz.


Ez, ahogy említettem tiszta fizika. Sokszor példálóztam már hasonlatosságként a fény és a sötétség energiáival, mindannyian tudjuk már, hogy egy szál gyufa a legnagyobb sötétben is képes világosságot adni. Ugyanígy működik a tűz és a jég is. A tűz soha nem fogja erősíteni jeget, arra csak a jég képes. Ahogy a fény világosságot hoz a sötétbe, ahogy a tűz felolvasztja a jeget, a szeretet úgy szünteti meg a másikban a haragot, úgy oldja mindenkiben a negatívot.